Az NHH közleménye szerint Pataki Dániel az idén az európai szervezetek alelnöke, s személyében első ízben kerül az európai hírközlési szabályozás legfontosabb szervezeteinek élére kelet-európai vezető.
Megválasztása után Pataki Dániel a közlemény szerint elmondta, hogy kinevezését nagy megtiszteltetésnek, egyben az NHH munkája, az ERG/IRG munkájában résztvevő NHH-s szakértők tevékenysége és a magyar szabályozási gyakorlat elismerésének tekinti.
Hozzátette: a hírközlés szakmai szervezeteinek vezetőjeként nagyon szoros együttműködésre törekszik az Európai Bizottsággal, valamint a bizottság információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztosával, Viviane Redinggel, akivel közös az elkötelezettségük az európai uniós barangolási (roaming) díjak csökkentése mellett.
Fő feladatok
Pataki Dániel az elkövetkező időszak feladatai közül kiemelte a fogyasztói érdekek érvényesítését, az európai hírközlési szektor versenyképességének növelését, a hírközlési szektor intézményi és szabályozási megújítását. Különösen fontosnak nevezte az EU jelenleg érvényben lévő hírközlési keretszabályozásának folyamatban lévő megújítását, a magyar érdekek szem előtt tartásával.
Az ERG/IRG élén Pataki Dániel az olasz hírközlési hatóság, az AGCOM vezérigazgatóját, Roberto Violát váltja majd. A jelenleg 33 tagot számláló IRG-t (Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) 1997-ben alakították meg az akkori EU-tagállamok, továbbá Svájc, Norvégia, Lichtenstein és Izland szabályozó hatóságai, hogy elősegítsék az egységes európai távközlés-szabályozás kialakítását. A szervezethez az NHH elődje, a Hírközlési Felügyelet 2002-ben csatlakozott.
Az Európai Bizottság a 2002-ben megszületett új hírközlési keretszabályozás folyamatos jó működésének biztosítására hívta életre tanácsadó szerveként az ERG-t (European Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja), tagjaiként első alkalommal nem a tagállamok küldötteit, hanem a független szabályozó hatóságok vezetőit megnevezve.