A befektetésösztönzési ügynökségek nemzetközi szervezete (WAIPA) választotta meg újabb két évre a régió vezetőjének Rétfalvi Györgyöt, aki a szervezet elnökségének is tagja.
A régi-új régiós igazgató elmondta: felelősség és egyben kihívás is, hogy nem csak Magyarország, hanem a régió többi államának képviseletét is ő látja el a nemzetközi szervezetben. Rétfalvi úgy gondolja, hogy az újraválasztásában közrejátszott az általa vezetett magyar befektetési cég sikeressége is.
Rétfalvi György 2005 óta vezeti a magyar befektetésösztönzési ügynökséget, emellett 2006 óta vesz részt a nemzetközi szervezet elnökségének munkájában. Előtte a kilencvenes években értékesítési illetve marketing-vezetőként dolgozott a Samsung és az Unilever hamburgi, londoni és New York-i irodáiban, majd hazaérkezve mintegy három éven át a Zwack Unicum Nyrt.-t irányította.
A WAIPA nemzetközi szervezetet 1995-ben alapították, jelenleg a világ 156 országának több mint 200 ügynökségét fogja össze. A szervezet célja a régiók közötti együttműködés erősítése, a atapasztalatcsere ösztönzése.
További karrier híreket Egyről a kettőre című rovatunkban talál.