3p

Aláírták a 2001-es PHARE Nemzeti Programot csütörtökön, amely keretében Magyarország 89,8 millió euró, azaz több mint 22 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül.



A megállapodást Boros Imre, a PHARE program koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter és Michael Lake, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője írta alá Budapesten. Jelen volt Eneko Landaburu, az Európai Bizottság bővítési ügyekkel foglalkozó főigazgatója is. Boros Imre hangsúlyozta, hogy az idén az EU-hoz társult országok közül hazánk írta alá először a PHARE-megállapodást. Michael Lake EU-nagykövet pedig kiemelte, hogy az elmúlt évek során folyamatosan javult a PHARE-programozás és megvalósítás, tavaly szeptember óta nincs lemaradása Magyarországnak a végrehajtásban.

Eneko Landaburu bővítési főigazgató arról számolt be, hogy kétnapos magyarországi látogatása alatt, csütörtökön találkozott Martonyi János külügyminiszterrel. Áttekintették Magyarország csatlakozási tárgyalásainak helyzetét, ám az értékelésről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, információkat pénteki sajtótájékoztatójára ígért. Elmondta: ha Magyarországnak 2002 végére sikerül befejeznie a társulási tárgyalásokat, akkor 2004-ben már tagállama lehet az uniónak.

A PHARE szabályai szerint a Nemzeti Programban elfogadott projektek végrehajtására 2003 júliusáig kell a közeljövőben meghirdetendő pályázatokon nyertes kivitelezőkkel, szállítókkal a szerződéseket megkötni. További egy év áll rendelkezésre a projektek fizikai megvalósítására.

A támogatási keret teljes egészében az uniós csatlakozási előkészületeket hivatott segíteni.A 2001-es Nemzeti Program mintegy 50 százalékát intézményfejlesztési programokra fordítják. Ennek célja, hogy Magyarország jövő év végéig befejezze a felkészülést, gyorsuljon a közösségi joganyag átvétele, és biztosítva legyen a végrehajtás intézményi háttere. A Nemzeti Program további, közel egyharmada a regionális gazdaságfejlesztési programokat tartalmazza.

A közösségi joganyag átvételét szolgáló intézményfejlesztéshez nyújtandó PHARE-összegek közül például 5 millió euró a roma kisebbség szociális integrációjára, 4,5 millió a környezetvédelmi jogharmonizációra, 5 millió euró a határőrizet megerősítésére, 3 millió euró a határátkelőhelyek modernizálására fordítandó.

A regionális programok közül 6 millió euró azt szolgálja, hogy Magyarország felkészüljön az EU strukturális és kohéziós alapjaiból származó támogatások igénybevételére a csatlakozást követően. Ezen túl 3 milliót a testi fogyatékosok munkahelyi beilleszkedésének támogatására, 2 milliót a Baradla-barlang környékének fejlesztésére, 2 milliót a debreceni ipari park bekapcsolására a nemzeti úthálózatba, 2 milliót a szolnoki ipari park fejlesztésére, 2 milliót a dél-alföldi termálgyűrű fejlesztésére fordítanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!