2p

Jó hónapot zárt a BMW csoport júliusban, több mint 173 ezer autót adtak el.

A BMW júliusban is folytatta növekedését márka és csoportszinten egyaránt.

A névadó márkából 147 513 kelt el, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A céget erősen húzza az egyre népesebb terepjáró-család. Az X5-ből 32,7 százalékkal több 14 938 kelt el, míg az X6-os 71,5 (!) százalékos növekedést tudott összehozni, ami 3648 kocsit jelent. Kisebb testvére, az X4 4102 embernek kellett júliusban. Itt még összehasonlító adatok nem állnak rendelkezésre.

Az új X1. Kattintásra galéria nyílik!

A BMW egyébként nemrég mutatta be a legkisebb X1 második generációját, amelynek értékesítésére vonatkozó adatokat a cég nem közölt. Ahogy azt sem tudjuk, hogy az igencsak csereérett X3 hogyan teljesít (talán nem véletlenül).

Amire kitér a cég közleménye az az 1-es sorozat, amelyből 14 275 kelt el júliusban, 5,6 százalékkal több éves bázison. Emellett a 2-es sorozat – amelybe tartozik a 1-esre épülő kupé, kabrió, illetve a Grand Tourer egyterű is - 14 580 embernek kellett. Ugyancsak majdnem megduplázódott (79,4 százalék) az elektromosautó-értékesítés is a cégnél, ugyanis júliusban 2221 „i” modellt sikerült eladni.

A BMW az első hét hónapban 1,08 millió kocsit adott el, amely 5,2 százalékos növekedés.

A Mini júliusban 4,8 százalékot tudott nőni, amely azonban elég gyengének tűnik annak tükrében, hogy a márka éves teljesítménye 22,5 százalék. Az első hét hónapban egyébként már 191 355 Mini talált gazdára. Ismeretes, hogy a Mini tavaly nem igazán szerepelt jól. Az év elején még vaskos mínuszokat produkált, majd a modellváltás hatására tudott egy 0,9 százalékos visszaesést produkálni 2014 egészében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!