Negyvenezer családot érint a szociálisan rászorulók telefonszámla-támogatásának megszűnése: náluk évi 12 ezer forint esik a kasszából. A szociális telefontámogatás az informatikai tárca megszűnése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) került. A Népszabadság információi szerint a GKM-nél úgy gondolják, nem nekik, hanem a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak (SZMM) kellene kezelnie az ügyet. Az SZMM vezetését azonban eddig nem sikerült meggyőzniük erről, így várhatóan a napokban kezdődő tárcaközi egyeztetések végeredménye lesz az, hogy megszüntetik a szociális alapon járó támogatást.
Öt évvel ezelőtt az országban 700-800 ezer szociális tarifacsomagot tartottak számon a távközlési szolgáltatók. Ezek többségét azonban nyaralókban és olyan ingatlanokban használták, ahol csak időszakosan tartózkodtak a tulajdonosok. Az akkori számítások szerint legfeljebb 200-300 ezren lettek volna jogosultak a segítségre. Ezért szigorították a rendszert. Az új formába öntött, havi bruttó ezer forint kedvezményt azok kaphatták, akik fogyatékossági támogatásban, magasabb összegű családi pótlékban, rendszeres szociális segélyben, nyugdíjban vagy alanyi jogon ápolási díjban részesültek.
A jóváírás csak akkor volt lehetséges, ha az érintett nevén szerepelt a telefon. A csak bizonyos díjcsomagokhoz járó kedvezményt írásban kellett kérni, a szükséges nyomtatványt a telefonszámlával együtt mindenki megkapta, aki egyetemes szolgáltatást vett igénybe. A lehetőséggel az első évben mindössze 30 ezren éltek. A szolgáltatók tapasztalatai szerint a szigorú feltételek túl sok utánajárást igényeltek, nem érte meg ezer forintért talpalni. Hiába enyhített időközben a minisztérium a feltételeken, alig tízezerrel sikerült feljebb tornászni az igénybevevők körét. Miközben a célra 2004-ben még 1,6 milliárd forint jutott, ma már kevesebb mint kétszázmillió a keret.
A szociális tárca álláspontja szerint a telefontámogatás teljes újraszabályozására lenne szükség. A minisztériumban Úgy vélik, hogy jövedelmi korlátot is be kellene vezetni, és nem csupán a vezetékes, hanem a mobil-előfizetésekre is ki kellene terjesztetni a támogatást. Figyelmeztető jelnek gondolják, hogy a támogatásra több mint 400 ezren lennének jogosultak, és csak 40 ezren élnek vele - olvasható a Népszabadságban.