2p

A területvásárlásokkal hamarosan elkezdődik, és 2010 első félévéig be is fejeződik az M43-as autópálya építése Makóig, 2011-ig pedig az országhatárig hátralévő szakasz is elkészül - közölte Buzás Péter makói polgármester kedden a Maros-parti városban.

A 43-as út megnövekedett forgalma "lávaként szeli ketté a településeket", a falvakon és Makó belvárosán percenként másfél kamion dübörög keresztül - mondta a szocialista országgyűlési képviselő az érintett településeket tömörítő 43-as Főközlekedési út Területfejlesztési Önkormányzati Tárulás ülésén. Hozzátette: megoldást a településeket elkerülő M43-as autópálya, illetve autóút megépítése jelenti, a jelenlegi helyzetet kezelő közlekedésbiztonsági intézkedésekre azonban addig is szükség van.

Az M5-ös autópálya Szegedig történő megépítése, illetve Románia és Bulgária uniós csatlakozása a személygépkocsi forgalmat 1,7-szeresére, a tehergépjárművek számát pedig 2,5-3-szorosára növelte - jelentette ki a polgármester.

Az M43-as autópálya építésének szűk keresztmetszete a Tisza-híd építése, amely előreláthatólag két évig tart, de ezt a vízállás befolyásolhatja, illetve az út az algyői földgázmezőn történő átvezetése. A híd engedélyes tervei idén őszre elkészülnek, így az építés jövő év elején elkezdődhet. A földgázmezőn a kutakat és több száz vezetéket érintő 3-5 milliárd forintos költségű munka pedig előreláthatólag másfél évig tart majd - mondta Buzás Péter.

A 43-as út mellett fekvő települések vezetői a tanácskozáson elmondták, a többszörösére nőtt forgalom kezelésére közlekedésbiztonsági beruházásokra van szükség. A falvakba nyomógombos lámpák és településkapuk elhelyezését kérték a polgármesterek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!