2p

A Malév privatizációs pályázatára beadott ajánlatok tartalmától függ, hogy az értékelő bizottság sorrendet állapít meg, vagy pedig párhuzamos tárgyalásokat kezd az ajánlattevőkkel, közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. A szervezet még idén le szeretné zárni a magánosítási folyamatot.

Még idén eladnák

Jelenleg már zajlik a pályázatok előzetes értékelése. A szervezet várja a kért hiánypótlásokat és a további részleteket, mondta el hétfőn az MTI-nek Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. kommunikációs igazgatója. A tavalyi, sikertelenül zárult tenderen végül csupán két ajánlattevő versenyzett az állami tulajdonú Malév-részvényekért.

Három új pályázó

Mint ismert, idén a november 3-i határidőig összesen

négy befektető

adott be ajánlatot: az AirBridge Magyarország Zrt., amely Borisz Abramovics, az orosz KrasAir résztulajdonosának érdekeltsége; a LAL investiciju valdymas nevű litván befektetői csoport (az ottani LAL nemzeti légitársaság tulajdonosa); a magyar-ír befektetői társaságot képviselő Ofer Hava magánszemély; illetve a Malév részben aktív pilótáinak cége, a Sky Alliance Zrt. Míg utóbbi három társaság új pályázónak számít, addig az AirBridge Magyarország Zrt. már a tavalyi tenderen is elindult, és végül a legjobb ajánlatot tette.

Az ÁPV a nemzeti légitársaság 99,95 százalékát hirdette meg eladásra. A Malév üzemi szintű vesztesége idén hasonló lesz a tavalyihoz, ami 8,967 milliárd forintra rúgott. Jelenlegi jegyzett tőkéje 3,5 milliárd forint, saját tőkéje pedig tavaly év végén 6,398 milliárd forint volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!