2p

Lakossági felhasználásra alkalmas méretű, úgynevezett Dulcofilt szűrők gyártását telepíti át győri leányvállalatához Máltáról a német ProMinent Dosiertechnik GmbH – mondta el a Világgazdaságnak a cégcsoport tulajdonos-elnöke, Viktor Dulger.

A magyar piacon 15 éve jelen lévő, adagolástechnikával, vízkezeléssel és a kapcsolódó termékek forgalmazásával foglalkozó csoport ipari felhasználású szűrőit három éve Győrben gyártja, ahol vízlágyítókat és aktív szénszűrőket már 2000 óta készítenek.

A tulajdonos szerint a gyártás áttelepítése mellett szólt, hogy e termékek jelentős részét Európában, a kontinensen, és nem a szigetországban értékesítik, így leegyszerűsödik a szállítás. Máltán továbbra is jelentős termelőkapacitás marad, ezután is ott készülnek a ProMinent üveg mérőszondái.

Horváth Ottó, a magyar leányvállalat ügyvezetője elmondta: várhatóan két hónapon belül elindul a gyártás, és a jelenlegi 23 fő mellé további dolgozókat vesznek fel.

Erre az évre 750 millió forint forgalmat terveznek, ezt mintegy 50-80 millió forinttal növeli majd meg az új termék gyártása. A heidelbergi központú ProMinent cégcsoportnak 44 országban van érdekeltsége, ebből 11-ben gyártóbázisa is, és összesen 1900 dolgozót foglalkoztat. Forgalma eléri a 300 millió eurót. A társaság hatvan országba exportálja termékeit, számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!