2p

Több magyar vállalat bocsátana el dolgozókat, mint ahány bővítené munkaerő-állományát 2009 harmadik negyedévében - mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója a társaság nemzetközi felmérése alapján sajtótájékoztatón kedden. A felmérés során megkérdezett, munkaerő-állományuk bővülését vagy csökkenését váró vállalatok arányának különbségeként létrehozott Manpower Munkaerőpiaci Mutató Magyarországon -4 százalékot ért el.

Kiss Judit kiemelte: a Magyarországon 773 munkáltató megkérdezésével elvégzett felmérés alapján a munkaadók 10 százaléka bővítené vállalata munkaerő-állományát, míg 14 százaléka megválna dolgozói egy részétől a III. negyedévben. Az ügyvezető igazgató szerint bíztató jel, hogy a vállalatok háromnegyede nem tervezi a létszám változását.

Területi megoszlást tekintve Magyarországon az észak-alföldi (-9 százalék) és az észak-magyarországi (-6 százalék) régióban a legalacsonyabb a Manpower Munkerőpiaci Mutató értéke, míg a legmagasabb (0 százalék) Budapesten. Az ügyvezető szerint mindez azt mutatja, hogy a Dunántúli régióban és Budapesten a munkáltatók már meghozták létszámcsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseiket, Kelet-Magyarország azonban még kivárt, ezért ott csak a III. negyedévben történnek meg a nagyobb leépítések.

Elmondta: Európában Magyarország a középmezőnyben van a mutató értékét tekintve. A legnagyobb munkaerőpiaci növekedés a felmérés szerint Lengyelországban (9 százalék) - az építőipar és az infrastrukturális fejlesztések miatt - és Norvégiában (10 százalék) várható. A legalacsonyabb értéket Írországban mérték (-11 százalék), míg Csehországban a mutató értéke 1 százalékot, Romániában viszont -7 százalékot tett ki. Németországban Magyarországhoz hasonlóan -4 százalékot jelzett a mutató a III. negyedévre.

Kiss Judit hozzátette: az iparágakat tekintve Magyarországon, a köz-, szociális és egyéb közösségi szolgáltatások területén a legbizakodóbbak a vállalatok, a Nettó Munkaerőpiaci Mutató itt 8 százalékos. A gyáriparban ezzel szemben mindössze -10 százalékos, ami megfelel az ebben a szektorban Európa-szerte tapasztalható általános csalódottságnak. 

A Manpower 9 iparágat vizsgáló nemzetközi felmérését 34 országban készíti el. Magyarország idén áprilisban csatlakozhatott először a kutatáshoz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!