2p

Nem múlnak az amerikai General Motors autógyár minőségi gondjai, miközben a figyelem is egyre nő a gyanakvó vevők körében.

A hét végén ismét új visszahívást hirdetett a cég: ezúttal több mint 51 ezer, tavaly március és augusztus között gyártott Buick, Chevrolet és GMC márkájú városi terepjárót hívnak vissza javításra az üzemanyagszint-mérő program lehetséges hibája miatt. Előfordulhat, hogy a kijelző megtévesztő adatokat közöl, és a vezető már csak azt veszi észre, hogy menet közben kifogyott a benzin, ami balesetveszélyes.

Ezzel meghaladta a 7 milliót azoknak az autóknak a száma, amelyeket a General Motors az év eleje óta világszerte visszahívott felülvizsgálatra, illetve javításra. A legnagyobb tételek: április elején 1,5 millió kocsit hívtak vissza a szervokormány esetleges hibája, korábban 2,6 milliót a gyújtáskapcsoló megbízhatatlansága miatt.

A gyújtáskapcsoló előforduló hibája - váratlanul leállítja a motort - 2003 és 2007 között számos balesetet, közte 13 halálesetet okozott, állítják azok, akik jelenleg háromszáz kártérítési ügyben perlik a General Motorst. A fő panasz az, hogy a cégnél és az amerikai közúti közlekedési hatóságnál vagy tíz éve tudnak a problémákról, mégsem történt semmi. Az ügyek elintézését azonban nehezíti, hogy a General Motors 2009-ben csődvédelmet kért, majd állami segítséggel átalakult, és még nem világos, miként kell - ha egyáltalán - felelősséget vállalnia jogelődjéért.

Idén az első negyedévben csak a visszahívások már 1,3 milliárd dollárba kerültek a General Motorsnak, és az esetleges kártérítések majd további milliárdokra rúghatnak. A többletköltség és a tartalékolás miatt az autógyár adózott eredménye az első negyedévben 100 millió dollárra zuhant az egy évvel azelőtti 900 millióhoz képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!