2p

Az Egyesült Államokban már a nagy leértékelések sem vonzzák a vásárlókat, jóllehet a pénzügyi válság terjedésével sok üzletlánc megnyomta a pánikgombot és nagy árengedményekkel igyekszik javítani az eladásokon, állapította meg a hétfői The Wall Street Journal.

"A leértékelésekkel nehezen lehet rávenni az óvatos vásárlókat, hogy megnyissák pénztárcáikat", írta a vezető amerikai gazdasági napilap, amely szerint a legtöbb kiskereskedelmi áruházlánc jelentős forgalomcsökkenést szenvedett el szeptemberben.

Az elemzők a pénzügyi válság közepette a szokásosnál is érzékenyebben figyelik a fogyasztói magatartás mérőszámait, amelyek alapján kedvezőtlenek a kilátások az idei ünnepi vásárlószezonra.

Az újság szerint az a kulcskérdés, hogy a kongresszus által elfogadott 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőakció megerősíti-e a vásárlók bizalmát az elkövetkező hónapokban, és növekedni fog-e a költekezés.

Sok vevő nem szívesen költ a jelenlegi bizonytalanságban, a vásárlókat a korábbinál sokkal nehezebb elcsábítani az olyan táblákkal, mint "kiárusítás" és "utolsó lehetőség". Az üzleti és forgalmi adatokat figyelő Shopper-Trak RCT intézet szerint az amerikaiak idén szeptemberben 9,2 százalékkal kevesebb üzletet látogattak meg, mint egy éve ugyanebben a hónapban.

Az élelmiszer és benzin forgalma nem csökken, viszont egyre többen halasztják el a nem sürgős vásárlásokat: kevesebb bútor, ruhanemű és elektronikai cikk fogy. Ennek következtében az áruházláncok további árcsökkentésekre kényszerülhetnek, írta a The Wall Street Journal.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!