A Malév nevében Zboray András, a légitársaság stratégiai és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese köszöntötte Ferihegy 2A Terminál induló csarnokában a társaság 2007-es évének egymilliomodik fizető utasát. A nemzeti légitársaságnál több éve hagyomány az egymilliomodik utas megünneplése, melyre tavaly május 30-án került sor.
A Malév utasainak száma - folytatva a tavalyi pozitív trendet - továbbra is dinamikusan növekszik, az első négy hónapban több mint nyolc százalékkal utaztak többen a magyar nemzeti légitársaság járatain az előző év hasonló időszakához képest. Ennek eredményeképpen a Malév egymilliomodik fizető utasát csaknem tíz nappal korábban köszönthette, mint 2006-ban.
Számos célállomáson regisztrált jelentős utasszám-növekedést a légitársaság. Az év első négy hónapjában különösen kiemelkedő volt a forgalom bővülése, többek között Koppenhága, Amszterdam, Szkopje és Róma tekintetében. A járat telítettségi mutatók alapján a 2007-es év első négy hónapjának legeredményesebb célállomásai: Bangkok, Tel Aviv, Dublin és Stockholm.
A szerencsés egymilliomodik utas átvehette a Malév Zrt. ajándékát, egy két fő részére, bármely európai célállomásra felhasználható, helyfoglalásra jogosító szabadjegyet, áll a társaság közleményében.