A szakember az idei alkuszbálon úgy fogalmazott, akár még ebben az évben megszülethetnek azok a jogszabályok, amelyek kapcsán elmaradhat a szakma mind több szervezete, így a biztosítási alkuszok jó része által is régóta bírált novemberi kampány, és a kötelező biztosítás esetében is - mint a biztosításoknál általában - nem a naptári, hanem a biztosítási év lejárta lehetne a fordulónap.
Keller László ezenkívül arról biztosította a résztvevőket, hogy a szereplők összefogásának köszönhetően a hatósági vizsga bevezetésével lehetővé válik az újonnan piacra lépő közvetítők eddigieknél rugalmasabb képzése is.
Papp Lajos, az alkuszszövetség (Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, FBAMSZ) elnöke hangsúlyozta: a szövetség a korábbinál is karakteresebben kíván fellépni a hazai biztosítási kultúra fejlődése érdekében, írja a Napi Gazdaság.