A Nordica Síaréna Kft. által megvalósuló beruházás eredményeként a korábbi - három darab csákányos és két tolókaros – felvonó-kapacitás a duplájára növekszik. Az új függőszékes lift kapacitása 2400 fő/óra, így az eddigi felvonókkal együtt a sícentrum már óránként 4800 főt tud feljuttatni a hegy tetejére, ezzel a legnagyobb kapacitású síterep lesz hazánkban. A három éve kezdődött sípályafejlesztés 800 millió forintba került.
A lift a nyári időszakban libegőként üzemel majd a tervek szerint, 757 m hosszúságával ez lesz Magyarország harmadik leghosszabb, és egyetlen négyüléses felvonója. A Bakony szívében elhelyezkedő pálya mikroklímája, és a közel 40, korszerű berendezéssel rendelkező hóágyúpark révén, képes az 5 pályából álló, 4,2 kilométer hosszú pályarendszert már akár mínusz két celsius foktól hóbiztossá tenni. A sícentrum az előző szezont folyamatos nyitva tartás mellett 78 havas nappal zárta, az üzemeltetők az idén 90 napos szezonban bíznak. A pálya hóállapota a kihelyezett webkamerán (www.skiarena.hu) keresztül folyamatosan nyomon követhető.
Esti sízés, akár közvetlen buszjárattal Budapestről
Magyarországon egyedülálló módon már az elmúlt szezonban sikeresen működött az esti sízés a teljes pályarendszeren. Az idén decembertől a tervek szerint közvetlen buszjáratok indulnak majd a pályához Budapestről.
A bakonyi síterep elsődleges célul tűzte ki a magyarországi téli sportok és az aktív kikapcsolódás népszerűsítését, ezzel is elősegítve és erősítve a szórakozással egybekötött egészséges életmód elterjedését, illetve a hazai sí és snowboard társadalom növekedését amatőr és profi szinten egyaránt.