1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idén jóval kevesebb szilveszteri ajánlatot kínálnak az éttermek, mint korábban, mindenekelőtt azért, mert elszabadultak a hangulatért felelős szolgáltatások árai. A szórakozni vágyók pár ezer forintért is találhatnak maguknak táncos helyet, de van olyan étterem, ahol ötvenezer forint a beugró, írja a Napi Gazdaság.

A dj-k fellépti díja minimum 25 ezer forint, ami szilveszterkor megduplázódik. A hangfalak és más berendezések bérleti díja ugyancsak a duplájára emelkedik, amit csak telt házzal lehet kigazdálkodni.

A Gundel rendszerint 300 fős szilveszteri partikat szervez. Az óévbúcsúztatás ára itt az idén átlépte az 50 ezer forintot: ennyit kell fizetni személyenként a komplett vacsoráért és italkóstolásért. A budai Leroyban 30 ezer a belépő, de 10 ezer forintos pezsgőárak vannak. A Moulin Rouge-ban a vacsorajegy 12 ezer forint, az este 11-től induló parti belépője pedig 4500-ba kerül.

A középosztály által látogatott belvárosi kiskocsmákban csak egy-kétezer forint a beugró - már ahol van -,  és a vacsora mellé zene és táncparkett jár, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!