A teljes tiltás a jövő útja?
"Magyarországon nincs kötelező előírás arra, hogy a szállodák teljes területén meg kell tiltani a dohányzást" - mondta az mfor.hu-nak a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Kopócsy Andrea szerint minden magas kategóriájú hotel külön emeleteket biztosít dohányzóknak és nem dohányzóknak egyaránt. Így már első alkalommal megkérdezik a turistáktól, hogy milyen szobát választanak. A hazai tapasztalat is azt mutatja, hogy egyre többen döntenek a füstmentes környezet mellett. Még olyanok is, akik egyébként dohányoznak.
A szövetség elnöke úgy véli, a jövőben több magyarországi szálloda szánja majd rá magát az Emkéhez hasonló lépésre. Igaz ezt könnyebben teheti meg egy szállodalánc, mint egy olyan szálláshely, amely nem tud másik házat ajánlani a vendégeinek.
Kopócsy Andrea szerint egyes szállodákon belül ma még az is gondot okoz, hogy miként különítsék el a dohányzókat és a nemdohányzókat. Ez ugyanis sok esetben nem csak szervezési, hanem építészeti kérdés is. "A vendégek azt sem néznék jó szemmel, ha a hotel alkalmazottai a bejárat elé járnának ki cigarettázni" - tette hozzá az elnök.
Északi szigorA nemdohányzó részlegek kialakítása egyébként leginkább az éttermeknek adja fel a magas labdát. Még akkor is, ha nálunk - csakúgy, mint például Csehországban vagy Görögországban - valamivel enyhébbek az előírások, mint az Unió más országaiban. Nem minden vendéglős tudja ugyanis teljes mértékben biztosítani a részleges elkülönítést, így a ventillátorok sem óvnak meg a passzív dohányzástól. Írországban, Norvégiában, Svédországban, Olaszországban, Máltán és Skóciában szigorúbbak az előírások. Írországban 2004-től már az éttermek, pubok vendégei is csak az utcán vagy a kerthelyiségben pöfékelhetnek.
Kiss GergelyMenedzsment Fórum