2p

Komplex digitális szolgáltatás-csomagot állított össze a bukaresti Interglob cég, amely a már hagyományosnak mondható telefon- és iInternet-hozzáférésen kívül az online tévézést is lehetővé teszi előfizetői számára - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a cég elnöke, Gheorghe Rusu.

A 2004-ben alapított, információtechnológiával és elektronikus kommunikációval foglalkozó vállalkozás eddig félmillió eurót fektetett be a szolgáltatás működtetéséhez szükséges hardverekbe és szoftverekbe. A tesztelések már decemberben elkezdődtek és reményeik szerint két hónap múlva a műsorszórás elkezdődhet - tette hozzá Rusu, aki az Interglob részvényeinek döntő hányadát is a magáénak tudhatja.

A szolgáltatás újszerűségét az adja, hogy az előfizetők (anélkül, hogy lakásukat elhagynák) egyfajta digitális filmkölcsönzőként is igénybe vehetik az archívumot, továbbá lehetőség nyílik arra, hogy a rendszerbe bekapcsolt tévéadók kiválasztott műsorait központilag rögzítsék és egy általuk megfelelőnek tartott időpontban megtekintsék azokat. Erre a lehetőségre főleg a többmillió, határon kívül élő román lesz vevő, akik szívesen megnéznék például a hazai műsorokat, akár felvételről is - vélekedik Rusu.

Az Online-TV-nek nevezett szolgáltatással lehetőség nyílik interaktív nyelvtanulásra, hálózati játékok futtatására, különböző távoktatási tanfolyamokon történő részvételre, továbbá távvásárlásra is. A Romtelecom távközlési vállalat is felvette az Interglob által eléje dobott kesztyűt: az IP alapú digitális tévéadást 2008 első felére tervezi - írja a Ziarul Financiar.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!