3p

Az idei ISPA-támogatásból megvalósuló környezetvédelmi programokhoz a hiányzó pénz a társtárcák költségvetésében rendelkezésre áll.

Várhatóan csak két projekt kezdődhet el ebben az évben, amelyhez 4,7 milliárd forint EU-s és 3,2 milliárd forint hazai támogatásra van szükség.

Az idén -- számítások szerint -- 3,2 milliárd forint hazai forrásra lesz szükség a környezetvédelmi ISPA-programok társfinanszírozására -- mondta a Világgazdaság kérdésére Vass Nándor, a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) helyettes államtitkára. Ehhez 4,7 milliárd forint európai uniós támogatás társul. Ebből az összegből csak a már Brüsszelben aláírt projektek -- a győri szennyvíztisztító és a Hajdú-Bihar megyei hulladékgazdálkodás -- finanszírozása indulhat el. A 3,2 milliárd forint hazai támogatáshoz csaknem 990 millió forintot különítettek el a KöM költségvetésében, 786 milliót az érintett önkormányzatok állnak. A maradék másfél milliárd forint is rendelkezésre áll, a társtárcák, így a közlekedési és a Belügyminisztérium fejezeteiben -- tájékoztatta lapunkat a helyettes államtitkár.

2002-ben az előbb említett két program forrásigénye várhatóan 5,7 milliárd forint ISPA-támogatás és 3,8 milliárd forint hazai forrás lesz. Ehhez a jövő évi költségvetésben a KöM fejezetén belül 687 millió forintot különítettek el, az önkormányzatok büdzséjében pedig 958 milliót. A maradék 2,2 milliárd forintot jövőre is a társtárcáktól próbálják előteremteni. Ez azonban csak két program forrásigénye, amelyek nemzetközi tendereit az EU jóváhagyása után várhatóan márciusban írják ki. Emellett még az idén aláírnak Brüsszelben további öt programot, és lekötésre vár a 2001. évi keret is. Tehát jövőre a tervezettnél több pénzre lesz szükség. Azzal, hogy a kormány úgy döntött: a társfinanszírozáshoz előteremtik a kellő forrást, levették a minisztérium válláról a terhet, ez ezután a kormány feladata -- mondta Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. Ez történhet a központi tartalékból, vagy esetleg hitellel. A Magyar Fejlesztési Bankkal történő készenléti hitelmegállapodás részleteiről azonban a miniszter nem tud. Hangsúlyozta: a kormány megfelelő pénzügyi forrás előteremtéséről és nem hitelfelvételről döntött.

Mint ismeretes, a 2000. évi ISPA-keretből 44 millió euró (11,7 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az Európai Unió hét programra. Emellett ezekre a projektekre már a 2001. évi 44-50 millió eurós keretből is lekötöttek 15 millió eurót. Így az ez évi keretből megmaradt 30 millió euróra (8 milliárd forint) nyújthat be Magyarország újabb terveket. Ebből a támogatásból várhatóan 3-5 program valósítható meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!