2p

Másfél milliárd forint értékű útkorszerűsítés és bővítés lesz az idén Nyíregyházán - közölte Giba Tamás alpolgármester a nyírségi nagyvárosban sajtótájékoztatón szerdán.

Szamos István, a Magyar Közút Kht. új megyei igazgatója elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négyes és ötös számmal kezdődő főútvonalainak 2013-ig tartó, együttesen 10,4 milliárdos korszerűsítési programja az idén egymilliárdos összeggel Nyíregyháza három állami kezelésben lévő útját érinti.

Felújítják a Nyíregyháza-Hajdúnánás, a Nyíregyháza-Nagyhalász és a Nyíregyháza-Nagykálló közötti főutak városi szakaszait, együttesen 33 kilométer hosszon. Az új burkolatot, szegélyt, közlekedési táblákat és burkolati jeleket, valamint autóbuszöblöket és csapadékvíz-elvezetést kapó utak egyben az M3-as autópálya jobb megközelítését is szolgálják.

Giba Tamás hozzátette: félmilliárd forintos beruházással a Nyíregyháza-Nagykálló közötti főutat új elkerülő út építésével összekötik a régi 4-es számú főút Nyíregyháza-Ilonatanya közötti részével. Ezzel az 1800 ágyas Jósa András Oktató Kórház környékének közlekedését is tehermentesítik, ott biztonságossá válik a betegszállító járművek ki- és behajtása az intézménybe.

Az alpolgármester arról is szólt, hogy a három főút korszerűsítését természetesen érinti a Nyíregyházán zajló, 400 millió forint értékű közlekedési infrastruktúra-fejlesztés is, amelynek során utasforgalmi épületet, buszmegállókat és gyalog-átkelőhelyeket újítanak meg az önkormányzat beruházásában.

Ugyancsak érinti majd az útberuházást a városban tavasszal megkezdődő 15 milliárd forint értékű szennyvíz-hálózat bővítés, s a csatorna-rendszert az utak alatt építik ki elsőként, hogy utána az útépítők zavartalanul indíthassák a munkálatokat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!