2p

Az alig két évvel ezelőtt felépített első gyára után jövő márciusra elkészül a Creaton Hungary Kft. második tetőcserépgyára Lentiben - tájékoztatta a cég magyarországi ügyvezető igazgatója az MTI-t.

Schmidt Tibor azt is elmondta: március 19-re tűzték ki a kemenceünnepélyt, vagyis az első cserép akkor készül el az új, 15 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban. A nyugat-zalai város határában épülő gyár alapkövét júniusban helyezték el. Az új üzem 33 millió eurós, azaz 9 milliárd forintos beruházással valósul meg, az összege éppen a duplája a már működő gyár beruházási értékének.

Az üzemben európai léptékben is kiemelkedően nagy kemencét építenek, a 16 németországi gyárral rendelkező anyavállalatnál ez lesz a legnagyobb ilyen berendezés. A 150 méter hosszú és 8 méter széles égetőmű mellett a lenti gyárban eddig egy 92 méter hosszú, 6 méter széles kemencét működtettek - részletezte az ügyvezető.

A jövő márciusban induló új gyár révén több mint kétszeresére emelkedik a foglalkoztatottak száma, miután további 65 dolgozót alkalmaznak majd. Az új üzemben két gyártósoron hullámsajtolt cserepeket és kiegészítő idomokat is gyártanak, továbbá elkezdik a színezett termékek előállítását. A teljes termékszerkezet kialakításával így megszűnhet a németországi import - tette hozzá Schmidt Tibor.

A gyárépítéssel az exportot is növelni fogják, elsősorban a környező szlovén, horvát és osztrák piacra szállítanak majd, ezt a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra (GOP) benyújtott pályázatukban is vállalták. A GOP keretében 500 millió forintos támogatást ítéltek meg a lenti gyárépítéshez - tájékoztatott az ügyvezető.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!