2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Noha korábban már úgy tűnt megegyezés jött létre az amerikai milliárdos Haim Saban és a KirchMedia hitelezői között, végül mégsem realizálódott az üzlet. Ezért Saban újra megvette Németország legnagyobb tévékonszernjét, a ProSiebenSat 1-et.

Hónapokkal ezelőtt egyszer már úgy tűnt, hogy az amerikaihoz kerül a német televíziós piac e jelentős szelete, de aztán mindkét fél visszalépett az üzlettől. Beavatottak szerint "pénzügyi részletek" miatt hiúsult meg az üzlet június elején. A keddi Die Welt úgy tudja, hogy Saban nem volt képes társvállalkozót felhajtani, illetve többször nem vette figyelembe a fizetési határidőket. Van olyan értesülés is, hogy az euró felértékelődése is közrejátszott.

A mostani üzlet részleteit sem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni, hogy Saban 7,5 eurót ajánlott törzsrészvényenként. Az egész üzlet körülbelül egymilliárd eurós. Saban 26 százalékos részesedést kap egy amerikai pénzügyi befektetőkből álló konzorciumon belül. A ProSiebenSat.1 Németország legnagyobb televíziós konszernje. A ProSieben, a Sat 1. és a Kabel 1 csatornán kívül az N24 hírtelevízió is ide tartozik, a Kirch-csoport legértékesebb darabja.

Kapcsolódó anyagok
Elkeltek a Kirch csatornák
Mégis happyend lesz a KirchMedia ügyében
Végtelen történet: újabb ajánlat a KirchMediara


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!