Az ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázat dokumentációját péntekig három cég vette át. A pályázatok beadási ideje július 2-a, az eredményhirdetés július 10-én lesz, a szerződéskötés várható időpontja pedig július 18-a - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta azt is: a pályázó cégeknek műszaki és szakmai alkalmassági feltételeket is teljesíteniük kell, a tűzijáték miatt pedig a pirotechnikai jártasság a pályázóknál az egyik kiemelkedő szempont. Hozzátette: ebben az évben egy független pirotechnikai szakértő is részt vesz az augusztus 20-i tűzijáték lebonyolításában, a biztonság fokozása érdekében.
A tavalyi események miatt a biztonság fokozása a fő szempont a tűzijáték megrendezésénél, ezért az idén nem ötven, hanem százmillió forintos felelősségbiztosítással kell rendelkeznie a pályázó cégnek a felmerülő károk fedezésére, emelte ki a kormányszóvivő.
A bírálati szempontok között nagyobb hangsúlyt kap a cégek által elkészített biztosításai terv, ugyanis az elérhető száz pontból tizet erre a tervre lehet kapni - mondta. Budai Bernadett. Hozzátette: a benyújtandó pályázatoknak részletes biztonsági tervet is tartalmazniuk kell, melynek részleteiről július 18-a után ad tájékoztatást a kormány.