1p

Legnagyobb tulajdonosa szerint a hét éve folyamatosan veszteséges Electro World jövőre már akár nyereséget is termelhet.

Év végéig három új áruházzal bővül a jelenleg kilenctagú magyarországi Electro World (EW) hálózat, írja a Ziarul Financiar alapján a Világgazdaság.

A bukaresti üzleti lapnak nyilatkozó Szarvadi Loránd elmondta, az Electro World jövőre már akár nyereséget is termelhet, és a hálózatbővítéssel természetesen növekedni fog a jelenleg közel 40 ezer négyzetméternyi eladótérrel elért 9-10 százalékos piaci részesedés is. A cég legnagyobb versenytársa, a Media Markt Saturn hálózat a maga 22 áruházával a piac 26 százalékát tartja a kezében.

A kilenc áruházból álló magyar EW hálózat új tulajdonosa első lépésként közel 2,3 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, és kifizette a társaság bankhiteleit és szállítói tartozásait, így, valamint az új működési struktúra révén várhatóan nullára vagy egészen minimálisra csökken a cég vesztesége.

A lap szerint a mintegy ötmillió euróért megvásárolt EW 60 százaléka Szarvadié. A nyár eleji tulajdonosváltást követően két új 39 éves vezető, Polgár Csaba és Maurer Andor került az Electro World élére, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!