2p

Úgy látszik, a megszorítások hatása mostanra érte el a szórakoztatóelektronikai piacot, pedig a korábbi hónapokban szinte csak erről a piacról jelentettek fejlődést. Ez utóbbi oka nyilvánvalóan a kurrens cikkek folyamatos világpiaci árcsökkenése volt, melyet a kereskedelmi láncok igyekeztek megfejelni a különféle áruháznyitási akciók alkalmával, írja a Világgazdaság.

Budapesten persze amiatt is csökkenhet az elektronikai áruházak forgalma, hogy az ősz folyamán két, egyenként ötezer négyzetméteres egységet nyitott a Saturn és az Electro World, vagyis az elosztási csatorna tovább bővül, miközben a kereslet stagnál.

"Évek óta azt tapasztaljuk, hogy az iparcikkek területén a karácsonyi vásárlások egyre később kezdődnek, és érezzük a megszorítások hatását is" – mondta Jean Paul Filliat, az Auchan-hálózat vezérigazgatója, hozzáfűzve: érezhetően többen vásárolnak hitelre. Az eddigi tapasztalatok szerint az idei év slágerei a játékok mellett a digitális fényképezőgépek, az MP3- és MP4-lejátszók, a nagy felbontású lapos televíziókészülékek, valamint a háztartási kisgépek. A jelek arra mutatnak, hogy a vásárlók elsősorban a hasznos ajándékokat keresik.

A Praktiker nem számít olyan hullámra, mint a korábbi években – tájékoztatott Dömötör Péter marketingigazgató, kiemelve, hogy a gazdasági helyzet miatt némiképp változtattak a termékösszetételen is: nagyobb választékot kínálnak a kisebb értékű, ajándékjellegű cikkekből. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján karácsonyi slágernek bizonyulnak a Praktikernél a rattan, illetve a tengerifű újságtartók, vázák, egyéb kiegészítő és dekorációs termékek, valamint a láva-, sókristály lámpák is.

A magyar játékpiac bevételeinek negyven százalékát adó november–decemberi időszakban főként a televízióban is reklámozott termékek iránt nő meg a kereslet – számoltak be tapasztalataikról a hazai kereskedők. A karácsony előtti időszakban várhatóan a nagyobb méretű és értékű játékok felé tolódik el a kereslet. A gyengébb makrogazdasági mutatók, a lakossági költéseket visszafogó megszorító intézkedések miatt az idén jó esetben is csak stagnáló, esetleg csökkenő forgalmat prognosztizálnak az ágazat szereplői a teljes évre, míg tavaly tíz százalék körüli mértékben bővült a játékpiac, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!