3p

Míg 2009 elején térségünket még a gazdasági összeomlás fenyegette, addig a régió helyzete mára javult, állapítja meg a Deloitte kedden nyilvánosságra hozott jelentése. Számunkra rossz hír viszont, hogy a tanácsadó cég szerint hazánk még mindig a térség legborúsabb kilátásokkal bíró országai közé tartozik – Szerbiával, Ukrajnával és a balti országokkal egy csoportot alkotva.

"A régiónk számára jelenleg már nem az a kérdés, hogy lesz-e kilábalás, inkább az, hogy a kilábalás mennyire lesz gyors és fenntartható" – emelte ki Seres Béla a Deloitte 500 legnagyobb régiós cégét rangsoroló jelentésének sajtótájékoztatóján. A tanácsadó cég üzletágvezetője szerint ez gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy míg 2009 elején még a gazdasági összeomlás veszélye fenyegette Közép-Európát, addig mára a régiónak sikerült elszakadnia a szakadék szélétől.

Szerbiával és Ukrajnával egy csoportban

Mindez igaz Magyarországra is, amely azonban még így is relatív veszélyes helyzetben van a többi államhoz képest, legalábbis a gazdaság jövőbeni teljesítményét illetően. Ezt mutatja, hogy a Deloitte a térségen belül legutolsó csoportba sorolta Magyarországot, a balti államokkal, Horvátországgal, Macedóniával, Szerbiával és Ukrajnával együtt.

Ezekben az országokban ugyanis – a GDP dinamikáját, a munkanélküliségi és inflációs szinteket, a kereskedelmi és fizetési mérlegeket, az árfolyamok mozgását és a hiány mértékét figyelembe véve – a recesszió megállítása további kihívásokat jelenthet, állapította meg a tanácsadó cég tanulmánya. A szakemberek szerint hazánkat azért is sújtja különösen a krízis, mivel itt a kereslet visszaesése, a források beszűkülése és a valutaválság egyidejűleg jelentkezett. 

A második csoportba azok az országok kerültek, melyekben valamelyest enyhébb a recesszió, többek között Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia tartozik ide. A harmadik csoportban pedig mindössze egy állam, Lengyelország árválkodik, ahol – többek között a hatalmas és erős belső piacnak köszönhetően – a GDP az első és a második negyedévben is növekedni tudott.

62 magyar cég a top 500-ban

Ami a válság egyes cégekre gyakorolt hatását illeti, Seres Béla szerint a magyar vállalatok a régiós társaikéhoz hasonló módon viselték a nehézségeket. Ezt jelzi, hogy az árbevétel alapján összeállított top 500-ba bekerülő magyar társaságok száma alig változott - míg 2007-ben 62, addig 2008-ban 60 magyar cég volt rajta a listán. A top 25-be egyébként két magyar vállalatnak, a második helyezett Molnak és a nyolcadik Audi Hungáriának sikerült beverekednie magát.

A Deloitte szakemberei szerint egyébként a 2008-as adatokon még nem igazán érzékelhető a válság hatása – a 2009 elejieken viszont már annál inkább. Ezt jelzi, hogy míg tavaly a top 500-as listán szereplő cégek 75 százalékának sikerült növelnie árbevételét (átlagban húsz százalékkal), addig 2009 első negyedévére megfordult ez az arány: 75 százalékuk számolt be átlagosan 15-20 százalékkal csökkenő forgalomról.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!