1p

Kivételesen erős viharfigyelmeztetés miatt csütörtök este 21 órától péntek este 18 óráig nem üzemel a rotterdami kikötő, közölte egy kikötői szóvivő.

A veszélyes vihar miatt megáll az élet a rotterdami kikötőben. Az ügy komolyságát jelzi, hogy a legnagyobb európai kikötő történetében először még a várost a tenger áradásától védő speciális gátat is lezárják.

A hatóságok az egész hollandiai partvidék mentén riadóztatták a gátszolgálatot, a közlekedési minisztérium értesülései szerint az Északi-tengeren várható vihar történelmi erősségű lehet. A viharkörülmények igen hasonlóak az 1953-as orkánéhoz - mondta a minisztérium szóvivője. Akkor a tenger több helyen lerombolta az akkor még gyengébb építésű gátakat, és az áradás 1800 ember halálát okozta.

A északi-tengeri vihar miatt a norvég StatoilHydro is leállította több lelőhelyén az olaj- és gázkitermelést. Emiatt - a cég közlése szerint - napi 320 ezer hordónyi kieséssel lehet számolni. Egyelőre nem tudni, hogy a kitermelés mikor indulhat újra.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!