3p

Megszületett a megállapodás a MÁV Zrt. és hat szakszervezet képviselői között – áll a vasúttársaság közleményben.

A MÁV Zrt. és a szakszervezetek képviselői kedden a késő esti órákban aláírták a 2009. évre vonatkozó Kollektív Szerződést, valamint - a VDSzSz-Szolidaritás kivételével - a 4,1 százalékos bérfejlesztést rögzítő megállapodást. A kollektív szerződést a Vasutasok Szakszervezete, a VDSzSz-Szolidaritás, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, valamint a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége közel két hónapos egyeztetés után fogadta el.

A 2009. január 1-től 2010. január 31-ig hatályos megállapodás a társaság működési hatékonyságának növelését és a kollektív munkaügyi szabályok átláthatóságát szolgálja. Egyben megőrzi a vasutasok egzisztenciális biztonsága szempontjából fontos értékeket is.

A MÁV Zrt. november 12-én adta át a reprezentatív szakszervezeteknek a kollektív szerződés tervezetét, majd kezdett egyeztetést szociális partnereivel az átláthatóbb és egyszerűbb szerkezetű megállapodásról, amely a magyar vasútnál az elmúlt időszakban lezajlott változásokhoz is igazodik.

A jövőben a MÁV Csoport tagvállalatai önállóan kötnek társasági kollektív szerződést. Gazdasági önállóságukra tekintettel a MÁV Zrt., mint tulajdonos már nem vállalhat a jogszabályok alapján munkáltatói elkötelezettséget helyettük. Így a most módosított kollektív szerződésben már nem szerepelnek az anyavállalattól külön társaságokba kikerült foglalkoztatási csoportokra vonatkozó rendelkezések.

A 2009-re szóló 4,1 százalékos bérmegállapodás értelmében a munkavállalók által választható béren kívüli juttatások összege a korábbi éves 250 ezer forintról 270 ezer forintra emelkedik.  A MÁV Zrt. tartotta magát a 2006 decemberében, a vasutas szakszervezetekkel kötött négyéves középtávú egyezségben foglaltakhoz, amelyben többek között vállalta, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács által elfogadott béremelési ajánlás középértékét meghaladó mértékű keresetnövekedést biztosít saját munkavállalói számára.

A VDSzSz Szolidaritás nyilatkozata szerint - egyebek mellett - azért nem írta alá a bérmegállapodást, mert 7 százalékos bérfejlesztést követel. A vasúttársaság meglátása szerint, ennek a szakszervezeti követelésnek nincs gazdasági alapja a jelenlegi gazdasági válság idején.

A tájékoztatás szerint megállapodás született a MÁV-GÉPÉSZET Zrt-nél is. A Zrt. ugyancsak december 30-án megkötötte a Társaságnál képviselettel rendelkező szakszervezetekkel a 2010. január 31. napjáig hatályos új kollektív szerződést. Az új szerződés a munkavállalók számára a megszokott juttatások megtartása mellett a munkáltató számára biztosítja a korábbiaknál rugalmasabb foglalkoztatás lehetőségét. A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. 2009. január 1-től 4,1 százalékos alapbérfejlesztést hajt végre. A Társaságnál a munkáltató és a munkavállalói oldal érdekeit egyaránt figyelembe vevő megállapodás lehetőséget nyit a 2008. január 1-én indult új társaság piaci működésének megteremtéséhez.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!