4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy év alatt 18,2 százalékkal esett vissza a Magyar Hírlap, és 16,5 százalékkal a HVG értékesített példányszáma tavaly az utolsó negyedévben.

A Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, negyedik negyedévre vonatkozó statisztikája szerint fokozódik a napilapok értékesített példányszámainak zuhanása. Ráadásul egyes lapoknál igencsak jelentős visszaesés mutatkozott nemcsak éves, de negyedéves viszonylatban is.

A politikai, közéleti napilapok körében nem okozott meglepetést, hogy ebben a vizsgált időszakban is a Magyar Hírlap mutatta a legnagyobb visszaesést éves szinten. A negyedik negyedévben értékesített 8713 példány ugyanis 18,2 százalékkal marad el az előző évi mennyiségtől, a harmadik negyedévhez képest pedig 3,8 százalékkal alacsonyabb a most közölt adat.

Ezt követi arányaiban a legnagyobb visszaeséssel a Népszava, mely 13,7 százalékkal kevesebb példányszámot értékesített (16 525), mint egy évvel korábban, és hasonló mértékű esést volt kénytelen elkönyvelni a Népszabadság is. 13,2 százalékos csökkenéssel a negyedik negyedévben 53 647 példányt adtak el átlagosan naponta a lapból. A kategóriában a sor végén az általunk figyelt napi lapok közül a Magyar Nemzet áll 39 719 darabos értékesítéssel. Ez 11 százalékkal alacsonyabb az előző évi állapotnál.

A negyedik negyedévben a megelőző két időszakkal ellentétben már a Nemzeti Sport is csökkenő értékesített példányszámmal szerel a MATESZ adatbázisában. A nyári labdarúgó Európa Bajnokság és a londoni olimpia időszakához képest 7,3 százalékkal esett az értékesítés, 2011 végéhez képest pedig 7,1 százalékos az elmaradás.

A Figyelő sokat javított év végén

A közéleti-gazdasági hetilapok körében korábban a Figyelő a vesztesek élmezőnyébe tartozott az auditált értékesítési adatok alapján, ám a negyedik negyedévben sokat tudott javítani. A 11 165 darabos átlagos értékesítés ugyanis éves szinten 1,2 százalékos növekedést jelent, a harmadik negyedévhez képest pedig 26,8 százalékos javulás. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az aktívan vásárolt Figyelő példányszám a negyedik negyedévben is ugyanúgy mindössze 8 ezer volt, mint a július és szeptember közötti időszakban. Így az összes értékesített és az aktívan vásárolt példányszám közötti különbség a korábbi 9,4 százalékról 39,5-re nőtt!!!

Így a kategóriában arányaiban a legnagyobb visszaesést a HVG volt kénytelen elkönyvelni, hiszen a negyedik negyedéves 49 832 darabos értékesítése 16,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi állapottól. Előző negyedévhez viszonyítva pedig 4,2 százalékos volt az értékesítés visszaesése. A Matolcsy heti rendszerességű publikációit megjelentető Heti Válasz lényegében stagnált az előző negyedévhez képest, ám a 15 737 darabos értékesített példányszám 13,1 százalékkal alacsonyabb a 2011-es auditált adattól. A 168 óra 18 086 darabos értékesítése pedig negyedéves és éves viszonylatban is 0,6 százalékos csökkenés eredménye.

Nagy zuhanás a pletykalapoknál is

Az év végi szabadságolások úgy tűnik, nem kedveztek a pletykalapoknak, hiszen nagyon csúnya mínuszokkal kellett szembesülnünk a negyedik negyedéves auditált adatok után. A Best magazin átlagos heti 81 089 darabos értékesítése 15,8 százalékkal marad el a 2011 utolsó negyedévi állapottól, és 8,2 százalékkal a harmadik negyedévi adattól. Ennél csak valamivel kisebb zuhanást közölt a MATESZ a Story magazin esetében, melynek 176 464 darabos értékesítése negyedéves alapon 6,7, éves szinten pedig 13,3 százalékos elmaradást jelent.

A Bors naponta megjelenő színes lap 2012 utolsó negyedévében 11,6 százalékkal adott el kevesebb példányt átlagosan, mint egy évvel korábban, a 2012 július-szeptember időszakhoz képest pedig 6 százalékos a csökkenés. A versenytárs napilap, a Blikk sem tudott sokkal jobb számokat produkálni a vizsgált időszakban, hiszen egy negyedév alatt 4,2 százalékkal kevesebb példányt, 156 198 darabot tudtak értékesíteni, ami az előző évi teljesítménynél 10,2 százalékkal rosszabb. Arányaiban szinte ugyanilyen éves visszaesés volt a HOT! heti pletykamagazin esetében is, vagyis 10,1 százalékkal marad el a most közölt 72 352 darabos példányszám. Előző negyedévhez képest viszont kiemelkedő arányú, 14,8 százalékos csökkenést kellett elkönyvelniük.

A Kiskegyed és a Nők Lapja esetében csak kisebb változásokról árulkodnak a számok, sőt utóbbi az általunk szemmel tartott lapok körében egyedüliként negyedéves és éves alapon is kisebb értékesítésnövekedést mutat. A 216 965 darabos átlagos értékesítés 0,9 százalékkal haladja meg a harmadik negyedévit, és 0,8-cal az egy évvel korábbi mennyiséget. A Kiskegyed esetében egyaránt 0,1 százalékkal alacsonyabb a 2012 utolsó negyedévében átlagosan értékesített 197 109 darabos példányszám. 

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!