Az iPhone márkanevet még 2000-ben bejegyző Cisco januárban még perrel fenyegette az Apple informatikai óriást, most viszont úgy tűnik nagy az egyetértés a két cég között: nemcsak a közös névhasználatról egyeztek meg, hanem arról is, hogy együtt fejlesztenek biztonsági és üzleti kommunikációs rendszereket.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a megegyezésnek milyen konkrét pénzügyi következményei lesznek a két cégnél, viszont azt hangsúlyozták, hogy minden korábban tett jogi lépést visszavonnak.
Az Apple januárban, óriási médiaérdeklődés közepette mutatta be új, az iPod zenelejátszón alapuló érintőképernyős telefonját, az iPhone-t. A Cisco pedig vezeték nélküli internetet (wi-fi) használó, úgynevezett voip telefonokat forgalmaz ugyanezen a néven.
Tény egyébként, hogy a Cisco korábban jutott hozzá az iPhone névhez: 2000-ben vásárolta fel az Infogear nevű céget, amelyik még 1996-ban jegyeztette be a brandet.
A megegyezés híre azért is meglepő, mert a két cég vezetői korábban meglehetősen durva sértéseket vágtak egymás fejéhez: az Apple-nél a Cisco keresetét egyszerűen butaságnak, sőt gyenge próbálkozásnak nevezték.
"A Cisco küzdelme nem a pénzről és nem magáról a telefonkészülékről szól. A mi küzdelmünk arról szól, hogy kötelességünknek érezzük megvédeni márkáinkat attól, hogy mások, mint például az Apple engedély nélkül használják azokat" - jelentette ki korábban Jon Noh, a Cisco szóvivője.