2p

Megépült az Arena Centar szórakoztató és bevásárlóközpont Zágrábban a magyarországi székhelyű TriGranit fejlesztésében, és pénteken már fogadja az első látogatókat - jelentette be Török Árpád, a TriGranit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Arena Centar bevásárló és szórakoztató központ 350 millió euróba került, amelyből 250 millió eurót a TriGranit finanszírozott, 100 millió eurót a bérlők fektetnek be.

A  zágrábi bevásárló és szórakoztató központban mintegy 60 ezer négyzetméter adható bérbe, 3.000 jármű számára  alakítottak ki parkolót. Eddig az üzletek 95 százalékát már bérbe adták. A mintegy 200 bérlő 20 százaléka először lép a horvát piacra, köztük a GAP amerikai cég, az InterSpar pedig itt alakította ki a legnagyobb horvátországi üzletét. A szórakoztató központban az éttermeken kívül tíztermes mozit nyitnak a jövőben és bowling pályát alakítanak ki.

Demján Sándor, a TriGranit elnöke újságíróknak elmondta, hogy összességében 1 milliárd euró fejlesztést terveznek a területhez kapcsolódóan befektetni. Első ütemben már korábban elkészült az Arena Sportcsarnok, ennek szomszédságában második ütemként építették meg a bevásárló és szórakoztató központot, amely tovább bővíthető.

A TriGranit elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy, másfél év múlva várhatóan folytatják az Arena környékén a fejlesztést. A harmadik ütemben 400 ezer négyzetméteren irodákat és lakásokat terveznek, a negyedik ütemben pedig kongresszusi központot építenének.

Demján Sándor az Arena Centar bevásárló és szórakoztató központ megépülésével kapcsolatban kiemelte: Európában a gazdasági válság kezdete óta ez a legnagyobb megvalósult ingatlanfejlesztés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!