2p

Az 1993-ban alapított Food Expressz az első számú hazai étkeztető vállalat. A világújdonságot jelentő ételkészítési és –kiszállítási módszert alkalmazó cég sikere töretlen: a tavaly megnyitott új központi üzemben már naponta 100 000 adag ételt tudnak megfőzni, készítményeik pedig Magyarországon kívül Szlovákiába és Romániába is eljutnak.

Zsidek László

Zsidek László, a cég alapító elnöke és jelenlegi szakmai igazgatója szerint az informatika fontos szerepet játszik a cég életében: „Már a Food Expressz megalapításakor, a kezdeteknél is kiemelt jelentősége volt az informatika kiaknázásának, a nemzetközi terjeszkedés megalapozásakor pedig már tudjuk, nélkülözhetetlen a megfelelő IT háttér.”

A hőskorban még egyetlen Commodore-64 számítógéppel végezték a gazdasági kalkulációkat, majd az új évezredet már egy Linux-alapú rendszerrel kezdte a társaság. Azután kiderült, hogy ez sem elég. A majd 20 fogást tartalmazó menüről naponta választó több mint 50 ezer ügyfél kiszolgálása hatalmas mennyiségű adat kezelését tette szükségessé, és ehhez járultak még az Európai Unió élelmiszer-biztonsági adminisztrációs előírásai.

Elkerülhetetlenné vált egy integrált rendszer bevezetése. "Fizikailag nincs más út" – fogalmazott Zsidek László.

A vendéglátóipar gyakorlatias szakma, ahol a befektetések eredménye általában gyorsan és kézzelfogható módon jelentkezik. Az informatikai fejlesztések megtérülése azonban többnyire csak hosszabb távon érzékelhető, és kevésbé látványos. Az ügyvezetésnek nem volt könnyű dolga a döntés elfogadtatásával, de végül sikerült megváltoztatni a szervezet gondolkodásmódját.

A vállalat igényeire a Microsoft termékei kínáltak optimális megoldást. A felhasználók a már ismert és alkalmazott Outlookban és egyéb Office-alkalmazásokban új funkciókat kezdtek el használni. A Sharepoint Portal Server révén lehetővé vált a központosított dokumentum-elérés. A teljes szervezet átállt Windows 98-as felületről Windows XP-re. Megvalósult a hatékony jogosultságkezelés és adminisztráció. Egységes és jogtiszta környezetben működő, rugalmasan méretezhető informatikai rendszer jött létre.

Az új integrált informatikai rendszer bevezetésével a Food Expressz nemcsak a növekedésből adódó kihívásokra talált megfelelő választ, hanem a jövőbeli hatékony működés alapjait is lefektette (X).

Bővebb információért keresse fel weboldalunkat:
uzletIT.hu/esettanulmanyok

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!