2p

Az eladó Genefar BV álláspontja szerint megszűnt a Richter Gedeon Nyrt.-vel 2007 őszén kötött, a lengyel Polpharma eladásáról szóló szerződés, ezért valószínűleg nem valósul meg a Polpharma megvásárlása - jelentette be a magyar gyógyszergyártó cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

A Richter 2007 novemberében szerződést kötött a Genefar BV-vel a lengyel gyógyszergyártó cég, a Polpharma 99,65 százalékának megszerzéséről. A lengyel versenyhivatal (OPCC) 2008. július 3-án hozzájárult a tranzakcióhoz, de a Richter ugyanezen napon értesítést kapott a Genefartól, hogy álláspontjuk szerint a megkötött szerződés megszűnt.

A Richter igazgatóságának álláspontja szerint a Richter és a Polpharma közötti tranzakció előreláthatóan meghiúsul. Ez esetben a Richter meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket a szerződésben kikötött 40 millió dollár kötbér érvényesítése érdekében - olvasható a közleményben.

A Richter nem ért egyet a Genefar a szerződés megszűnésével kapcsolatos álláspontjával, ezért a lengyel versenyhivatali jóváhagyásra tekintettel a Richter a szerződésnek megfelelően 2008. július 14-re kitűzte a tranzakció zárásának és a részvényjegyzésnek az időpontját. Erről a magyar gyógyszertársaság 2008. július 4-én értesítette a Genefart.

A Richter közlése szerint a helyzet tisztázása érdekében 2008. július 6-án a Richter és a Genefar képviselői, pénzügyi és jogi tanácsadói Budapesten tárgyaltak, de az egyeztetés eredménytelenül zárult, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a Genefar a szerződés teljesítését a felek által aláírt és a Richter Gedeon Nyrt. 2007. december 18-i rendkívüli közgyűlésén jóváhagyott szerződéshez képest további jogokat és előnyöket követelt, és egyes kötelezettségek elengedését kérte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!