Az eladásokat tekintve Európa második legnagyobb autóipari csoportja - a Volkswagen után - eredményeinek romlása miatt tavaly indította "Cap2010" elnevezésű programját, amelynek keretében csökkentik a költségeket, és felgyorsítják az új modellek piaci bevezetést. Korábbi közlések szerint összesen akár tízezer munkahely is megszűnhet
Eddig 4800 fős leépítést jelentettek be a világszerte 122 ezres állományból, miközben tavaly létszámstopot rendeltek el a vállalatnál és bezárták az angliai Rytonban lévő üzemet. A vállalat 2010-ig a korábbi tervekhez képest további hat új modellt tervez piacra dobni, ami azt jelenti, hogy összesen 41 új PeugeotCitrone modell kerül addig piacra.
Az értékesítési problémák, a verseny miatt tavaly meredeken csökkent a vállalat adózott eredménye: 176 millió euróra a 2005-ös egymilliárdról. Az üzemi eredmény 1,1 milliárd euróra esett 1,94 milliárdról, az aránya a nettó bevételhez képest két százalékra 3,4 százalékról. A nettó bevétel hajszálnyival emelkedett: 56,6 milliárd euróra 56,3 milliárdról.