2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A bíróság elrendelte a lábatlani Piszke Papír Zrt. felszámolását, a felszámolóbiztos tájékoztatta a 420 fős gyár üzemi tanácsát, hogy tervei között a csoportos létszámleépítés is szerepel - közölte az MTI-vel pénteken Harsányi Imre, az üzemi tanács elnöke.

Ecsédi András, az ÁFI Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa az MTI-nek elmondta, első intézkedésként az állami bérgarancia alaphoz fordulnak, ugyanis a dolgozók sem januári, sem februári bérüket nem kapták meg a görög tulajdonostól.

Ezt követően egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel, majd csoportos létszámleépítést jelentenek be, de ezzel párhuzamosan megkísérlik értékesíteni, vagy újraindítani a gyárat.

Hétfőn a dolgozók még a bérükért tüntettek a gyár előtt. A papírgyár december közepe óta nem termelt, de a munkásokat nem bocsátották el. Az üzemben jelenleg nincs villany-, víz- és gázszolgáltatás. A biztonsági szolgálatot a legnagyobb hitelező megbízottai látják el, akik arra ügyelnek, nehogy a megmaradt gépeket kivigyék a gyárból.

A hétfői tüntetésen ismertették, hogy a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke levelet intézett a görög nagykövethez, melyben leírta, hogy a vállalat vezetői a munkabérek kifizetése nélkül elhagyták Magyarországot. Paszternák György szakszervezeti elnök a nagykövet közbenjárását kérte a bérek kifizetéséhez.

Lábatlanon 1993-ban privatizálták a papírgyárat, az üzem a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Az üzemben toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártottak. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!