1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Engedélyezte pénteken az Európai Bizottság, hogy a dél-koreai Hankook gumiabroncs-gyártó Dunaújvárosban létesítendő gyára 92,6 millió eurós állami támogatásban részesüljön.

Neelie Kroes versenyügyi biztos egyúttal elégedettségét fejezte ki, hogy a beruházás hozzájárul a térség fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez Magyarországon. A bizottság közleményéből kiderül, hogy Brüsszel alig öt hónapig vizsgálta a beruházást, a magyar hatóságokkal "kitűnő együttműködésben".

A gyárépítés elől sorra hárulnak el az akadályok, múlt hónapban például a Levegő Munkacsoport jelentette be, hogy eláll az építkezés ellen indítani kívánt pertől. Lukács András, a zöld szervezet elnöke a döntés indoklásaként azt közölte: sikerült a céggel olyan megállapodást kötni, amely szerint a gyár jóval szigorúbb környezetvédelmi követelményeknek felel majd meg, mint amit a hatóságok előírtak - írta korábban az mfor.hu.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!