1p

A Falcon Oil&Gas magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj és Gázkutató Kft. megkapta a hosszú távra szóló kitermelési engedélyt. A társaság a makói földgázkincs kitermelésére vonatkozó kérelmét 2006 októberében nyújtotta be - jelentette be a vállalat közleményében.

A kitermelési engedélyt a magyar kormány a vállalat tavaly decemberi zárójelentésére alapozva adta meg. A TXM e jelentésben ismertette a makói árok földgázkincsére vonatkozó adatokat, a kincs kitermelhetőségét. Szabó György a TXM Kft. ügyvezetője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a nem hagyományos (BCGA) földtani szerkezetben található gázvagyon mennyisége meghaladja az 1500 milliárd köbmétert.

Ezt független szakértők döntően a Szolnok geológiai megjelölésű formáció becsült gázvagyonára alapozzák, ebben található - az egyik legelismertebb független készletelemző, a Scotia által számított - készlet csaknem nyolcvan százaléka. A bejelentés szerint a Falcon öt kutat már fúrt, megkezdte a hatodik fúrását és felépített egy nagy teljesítményű csővezetéket. A remények szerint a makói árok legalább száz évre biztosíthatja Magyarország földgáz-szükségletét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!