3p

Megkezdődött a határozatlan idejű sztrájk az ISD Dunaferr Zrt. egész területén szerda délután, a munkabeszüntetést a reprezentatív szakszervezetek a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.

Mucsi Zoltán a sztrájkbizottság elnöke elmondta, hogy a sztrájk rendben elkezdődött, sztrájktörésről és fegyelmezetlenségről nincs információjuk. A munkabeszüntetés miatt a meleghengermű teljesen leállt. Hangsúlyozta: számításaik szerint éves szinten 500-600 millió forint különbség van a szakszervezetek követelése és a cégvezetés ajánlata között, miközben a vállalat egynapi árbevétele 800 millió forint körül van. Vagyis a munkabeszüntetés miatti egynapi bevételkiesésből kifizethető lenne a menedzsment eddigi utolsó ajánlatán felüli béremelés is – tette hozzá.

Jelezte, hogy a rendőrségen bejelentették jövő hétfőre tervezett megmozdulásukat, amellyel az ukrán alapanyag vasúton történő beszállítását kívánják megakadályozni. Ezen kívül jövő szerdán a budapesti orosz nagykövetség elé is demonstrációt szerveznek, amelyen előreláthatólag 400-500 ember vesz majd részt. A határozatlan idejű általános sztrájkot kedden jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató múlt pénteki bérfejlesztési ajánlatát. Közölték a cégvezetéssel, hogy készek további egyeztető tárgyalásokra.

Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje kedden az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt írta, hogy a szakszervezeti követelés és a cégvezetés által ajánlottak között a különbség olyan kis mértékű, ami miatt nem szabadna kockáztatni a cég jövőjét.

Evgeny Tankhilevich cégvezető véleménye szerint a sztrájk a dolgozók és a munkáltató szempontjából egyaránt hátrányos: közvetlen anyagi kárt okoz a vállalatnak, bizalomvesztéssel jár az üzleti partnerek részéről, és veszélybe sodorja a jövőbeni fejlesztéseket. A modernizációs projektek iránt a tulajdonos elkötelezett, de véleménye szerint azokat csak rendezett működési körülmények között lehet folytatni. Úgy vélte, a vállalatvezetés elfogadható mértékű bérajánlatot tett, erőn felüli kötelezettségvállalással.

Az ISD Dunaferr Zrt. vezetése nem ért egyet azzal, hogy a munkavállalók a jelenlegi gazdasági helyzetben a sztrájk révén gyakorolnak nyomást a tulajdonosokra, de tiszteletben tartja a sztrájkhoz való jogot, és nem kívánja korlátozni - állt a közleményben. A cég vezetése múlt pénteken az eddigi 2,1 helyett 3,5 százalékos új bérfejlesztési javaslatot adott át a szakszervezeteknek, a sztrájk elindításához általuk megszabott február 15-i határidő lejárta előtt. A szakszervezeti szövetség korábban még 5,2 százalékos béremelést követelt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!