4p

Megkezdődött a próbaüzem a napokban a baranyai Királyegyházán épült cementműben, amelyet a Lafarge és a Strabag 270 millió euró (72 milliárd forint) beruházással létesített.

Frederic Aubet, a Lafarge országmenedzsere a cementműben tartott csütörtöki sajtótalálkozón elmondta: a gyár üzemel, építése befejeződött, a kivitelezésből már csak a parkosítás van hátra a szeptember 15-i átadási ünnepségig. Időközben megkezdték a cement értékesítését. Jelenleg egy vásárlójuk van, és továbbiakat keresnek. Mikita István gyárigazgató arról szólt, hogy a fél évig tartó próbaüzemnek már az első napjaiban jó tapasztalatokat szereztek, a Királyegyházán eddig készült cement átlag feletti minőségű.

Kővári József, a létesítmény építésére alakult Nostra Cement Kft. ügyvezetője korábban elmondta, hogy a 30 éve a királyegyházai az első újonnan épült cementmű Európában. Kivitelezéséhez 160 ezer köbméter betont használtak fel, a beruházás keretében 105 méter magas hűtőtornyot 60 méter magas klinkersilót és egyebek mellett 5 kilométer vasúti pályát is építettek. A cementműnek több mint 130 alkalmazottja van, működése a bedolgozókkal együtt összesen 300 embernek ad munkát.

Az üzem az elérhető legkorszerűbb, energiahatékony berendezésekkel, a legszigorúbb környezetvédelmi előírások betartásával évente 750 ezer tonna klinker és 1 millió tonna cement előállítására képes. Technológiájának különlegessége, hogy igény szerint kis mennyiségben is képes speciális cementek előállítására.

A gyártás legfontosabb alapanyagául szolgáló mészkő vasúton érkezik a bükkösdi bányából, a készterméket pedig vasúton és közúton szállítják el. A cement legnagyobb részét magyarországi építkezésekhez, elsősorban a Strabag beruházásaihoz használnák fel, a többit a környező országokban értékesítik.

A Strabag vezetése 2003-ban határozott arról, hogy alapanyag beszerzésének könnyítése, gazdaságosabbá tétele érdekében egy új cementmű építésével részesedést szerez a cementiparban. A beruházás lehetséges helyszíneként több hazai és külföldi térség is felmerült, végül Baranya mellett döntöttek, mert a bükkösdi kőbányából kiváló minőségű dolomit nyerhető, környékén pedig fellelhető a cement készítéséhez nélkülözhetetlen agyag is.

Az eredeti helyszín ugyan nem Királyegyháza, hanem Bükkösd volt, az ottani terveiket azonban annak ellenére elvetették, hogy a település lakóinak többsége két elutasítást követően egy 2007 őszi népszavazáson támogatta a fejlesztést. Ennek oka, hogy bár a helyi képviselőtestület többször napirendre tűzte a kérdést, a cég szempontjából érdemi döntést nem hozott. A társaság nem halogathatta tovább a beruházás megkezdését, ezért közben két újabb lehetséges helyszínen, Kővágószőlősön és Királyegyházán is megkezdte az előkészületeket, végül az utóbbi mellett határozott.

A Strabag korábban 27 milliárd, aztán 30-33 milliárd forintos beruházással számolt, a helyszín megváltoztatásával és az idő múlásával azonban a költségek 270 millió euróra, azaz mintegy 72 milliárd forintra emelkedtek. A fejlesztés 800 millió forintos állami támogatást kapott.

Frederic Aubet a cementműben tartott korábbi sajtótájékoztatón szólt arról, hogy a világ cementgyártásában piacvezető Lafarge és az európai építőiparban piacvezető Strabag tavaly májusban közös céget alapított Ausztriát, Magyarországot, Szlovéniát, Szlovákiát és Csehországot érintő cementipari érdekeltségeik összevonására.

Utalt rá, hogy a 70 évvel ezelőtt alapított Lafarge-nak 78 országban van érdekeltsége, 76 ezer munkavállalót foglalkoztat, és 16 milliárd eurós forgalmat bonyolít le évente. Érdekeltségébe 120 cementgyár tartozik, amelyek évi 203 millió tonna cementet állítanak elő. A Lafarge forgalmának 60 százaléka cementgyártásból, 30 százaléka adalékanyagok, 10 százaléka pedig gipsz előállításából származik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!