2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Német lapinformáció szerint a határozott időre szerződtetett alkalmazottakkal kezdi az elbocsátásokat az Airbus európai repülőgépgyártó. A munkahelyek megszűntetéséről a költségek csökkentése érdekében döntöttek, miután a cég bejelentette, hogy tovább késik az A380-as szuperjumbó átadása.

A Financial Times Deutschland szerint a negyedévre szerződtetett Airbus-dolgozók voltak a vállalat takarékossági intézkedéseinek első áldozatai. A lap úgy tudja, hogy az Airbus 22 ezer embert foglalkoztat Németországban, további hétezret pedig meghatározott időre szerződtetett munkaügyi irodákon keresztül. Az Airbus szóvivője elmondta: még tartanak a tárgyalások arról, hogy szükség van-e további elbocsátásokra - jelentette az AFP hírügynökség.

Az Airbus korábban közölte, hogy nagyjából két évet késik az A380-as óriásgépek leszállításával. A bejelentés után távozott a cég vezérigazgatói székéből Christian Streiff. Helyére Louis Gallois került, aki azonnal jelezte, hogy teljes gőzzel nekifognak a takarékosságnak. Az új elnök-vezerigazgató már előzőleg szólt arról, hogy a Power 8 elnevezésű program végrehajtása létszámleépítéssel fog járni elsősorban adminisztratív területen, illetve vezetői szinten is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!