2p

A Komárom-Esztergom Megyei Civil Szolgáltató Központ a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) és a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) közös E-civil programja keretében Tatabányán megnyitotta a civil szervezetek számára informatikai szolgáltatásokat és professzionális támogatást nyújtó Közösségi Technológiai Központját.

Átfogó program keretében nyílt meg a tatabányai közösségi technológiai központ, egy hároméves projekt során ugyanis az ország minden megyéjében hasonló központok állnak majd rendelkezésre. A tatabányai megnyitást az elmúlt hetek pécsi, nyíregyházi és veszprémi ünnepélyes átadása előzte meg.

A projekt megvalósításához komoly segítséget jelentett az az összesen félmillió dollár értékű támogatás, amelynek első, 130 ezer dolláros részletét a Microsoft képviseletében Brad Smith, a Microsoft Corporation alelnöke és jogi vezérigazgatója nyújtotta át ez év januárjában a NIOK és a CISZOK részére a Korlátlan Lehetőségek program keretében. A támogatás elsősorban pénzbeli, de az alapítványok ezen kívül szoftvereket és a képzéshez szükséges tananyagokat is megkapják, közölte a társaság.

Komárom-Esztergom Megyei Civil Szolgáltató Központ, a NIOK valamint a CISZOK közös E-civil programjának célja az informatikai infrastruktúra létesítésén túl, hogy a professzionális támogatások (tréningek, tanácsadások, mentori programok) elektronikus civil szolgáltatások formájában is elérhetővé váljanak.

A program három fő pillérre épül: a civil szervezetek informatikai műveltségének fejlesztése a hatékonyabb mindennapi munka érdekében; további munkalehetőségek biztosítása a megnövekedett feladatok által, valamint a megszerzett - elsősorban informatikai - tudás átadása a civil szervezetek célcsoportjainak, kiemelten a hátrányos helyzetű közösségeknek. A hároméves program során országszerte több mint 2000 fő szerezhet informatikai alapismereteket és a civil szervezetek munkáját segítő tudást.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!