1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hiába jelentették be tavasszal, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egykori cége megveszi az RTL Klub 31 százalékát, most úgy tűnik, mégsem lesz semmi az üzletből - értesült az index.hu. A lap információi szerint a felek nem tudtak megállapodni a vételárban, de még visszatérhetnek az üzlethez.

Az RTL Klub vezetőségében állítólag többen is megerősítették az Index értesüléseit, melyek szerint mégsem kap új tulajdonost a tévécsatornát üzemeltető IKO Média Holding. A lap szerint egyrészt nem sikerült megállapodni a vételárban, másrészt pedig már lejárt az áprilisban megszabott fizetési határidő is.

Az Index egyik informátora szerint tavasz óta jelentősen változott a hazai médiapiac, ezért akarták újratárgyalni a vételárat. A neve elhallgatását kérő RTL-alkalmazott hozzátette: felek megvárják a várhatóan jövő év elején hatályba lépő új médiatörvényt, és akkor döntik el, hogy mégis újból tárgyalják-e a szerződési feltételeket.

A hír azért érdekes, mert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) éppen kedden adta áldását az üzletre, ezzel pedig minden akadály elhárult az Infocenter bevásárlása elől.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!