2p

Elmaradt a Volán-társaságok hétfőre meghirdetett sztrájkja, miután több hetes tárgyalás után vasárnap késő délutánra valamennyi érintett cégnél megszületett a helyi bérmegállapodás.

Szabad jelzést kaptak a buszok

A munkaadói és munkavállalói oldal vasárnap kora délután keretmegállapodást írt alá, melynek értelmében a Volán-társaságoknál 2007-ben 5,5-8 százalékos átlagkereset-fejlesztésre kerülhet sor. Ezt követően - az elmúlt napok megegyezései után - már csak három társaságnál kellett dűlőre jutni a helyi bérekről. Előbb a Zala, végül a Körös és a Kunság Volánnál jelentették be, hogy létrejött a helyi megállapodás, s így elmarad a hétfőre meghirdetett sztrájk.

"Az ország közúti tömegközlekedése - az utazóközönség és a Volán-munkavállalók közös érdekének megfelelően - a hétfői napon és a továbbiakban is a megszokott módon, teljes mértékben biztosítva lesz" - írta Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. szóvivője az MTI-nek küldött közleményében.

Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke közleményben mondott köszönetet minden munkavállalónak, aki a megmozdulásban tevőlegesen is részt kívánt venni. A meghirdetett sztrájk hatására megszületett megállapodások a keresetfejlesztésen túl a béren kívüli juttatások mértékének növelését is tartalmazzák, tette hozzá.

Mint ismert, a közlekedési szakszervezetek eredetileg az eredménytelen bértárgyalások miatt hirdettek sztrájkot. A 24 Volán-társaságot érintő munkabeszüntetést a KKSZ-en kívül az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, valamint a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége szervezte.

Menedzsment Fórum Kapcsolódó anyag: Volán-sztrájk várható január 29-én

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!