2p

Gyakorlatilag megszűnhet Diósgyőrben a több mint két évszázados múltra visszatekintő kohászat, a DAM 2004. Kft. két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalójától megválik, összesen 878 embert bocsátanak el - mondta Ágotai József, a DAM üzemi tanácsának és szakszervezeti szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.

A diósgyőri kohászatban tavaly december óta szünetel a termelés, és most már biztosan kimondható, hogy nem indul újra - mondta Ágotai József. A társaság vezetése hivatalosan tudatta az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, hogy a 894 dolgozóból áprilisban 771-et, májusban 107-et bocsát el.

A tömeges leépítés tényét megerősítette Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. Hozzátette: kedden egyeztetnek a társaság vezetésével, képviselőivel erről.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöke és Bodnár József az érdekképviselet észak-magyarországi regionális vezetője szintén azt mondta az MTI érdeklődésére, hogy egyeztetést kezdeményeznek a cég menedzsmentjével, "hátha lesz visszaút".

Kohászati szakemberek az MTI-nek azt mondták, hogy nem lenne célszerű leszerelni a hengersorokat, az acélművet, a gyártóbázis ugyanis még mindig korszerűnek mondható.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!