2p

Higiéniai okokra hivatkozva egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást - írja a hétfői Magyar Hírlap.

A falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek. Erre kizárólag akkor lenne lehetősége, ha saját vágóhidat létesít, vagy a disznót elviszi a legközelebbi üzembe. Így azonban ismét elvész egy ősi magyar hagyomány - mondta a Magyar Hírlapnak Zalai Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) főtitkára.

"Ez a tevékenység elsősorban a kevesebb pénzből élő vagy munkanélküli falusiaknak biztosít némi, havi hatvan-nyolcvanezer forintos többletpénzt, ám ők nem tudnak majd megfelelni a tervezett előírásoknak. Ha pedig képtelenek falusi vendéglátásból megkeresni például a téli tüzelőre valót, majd legfeljebb ők is szociális segélyért állnak sorba az önkormányzatnál" – érvel a szakember.

A FATOSZ munkatársai jelenleg is dolgoznak a jogszabály szövegén. A szövetség szakemberei egy ajánlást készítenek, ám az már csak a jogszabály fogalmazóján múlik, miként bírálja felül és hogyan "tálalja" ezt a döntéshozóknak. Zalai Andrea szerint a rendelettervezet nem életszerű, mert a külföldi és magyar vendégek éppen azért vesznek részt disznóölésen és az abból készített lakomán, pálinka- és borkóstolón, mert semmivel sem összehasonlítható hangulata van.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!