2p

Rendkívüli kedvezményeket ígérő reklámjaival a Bétex Kereskedő és Szolgáltató Zrt. megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés miatt a vállalkozás ötmillió forintos bírság megfizetésére köteles.

A GVH amiatt indított eljárást a Bétex ellen, mert vélelmezte, hogy a társaság rendkívül magas árkedvezményeket ígérő, a médiában folyamatosan közzétett hirdetései megtéveszthetik a fogyasztókat.

A versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a Bétex által nyújtott kedvezmények alapja a gyakorlatban soha nem alkalmazott "normál" ár volt. Az összehasonlító árként áthúzva jelölt, illetve a kedvezmény kiszámítási alapját képező árak, kalkulált árak, amelyeket a Bétex beszerzési árai, költségei és haszonkulcsa alapján állapított meg.

A GVH feltárta, hogy a vállalkozás 2006-ban kilenc hónapban tartott akciót. Valamennyi akciós időszak legalább egy hónapig tartott.

A bírság összegének meghatározásakor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a Bétex piaci részesedése viszonylag alacsony, akciósnak mondott árai a vizsgált időszakban a versenytársak áraihoz képest valóban kedvezőek voltak, illetve, hogy a vállalkozást eddig még egyszer sem marasztalta el a versenyhatóság.

Súlyosító körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Bétex üzletpolitikája volt a különösen kedvező árakat ígérő hirdetések közzététele. Mindezek miatt a Bétex ötmillió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!