1p

A KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress & Events Hall Kft. egyedüli pályázóként nyerte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására májusban kiírt tendert – tudta meg a Világgazdaság.

A lágymányosi Infopark területén lévő, több mint tíz éve befejezetlen épület ad majd otthont az elképzelések szerint Budapest új, nagy befogadóképességű – legalább négyezer fős – konferencia-központjának.

A becslések szerint 8-9 milliárd forint költségvetésű konstrukció lényege, hogy az állam vagyonkezelésbe adja az épületet és a hozzá tartozó ingatlant, a pályázónak pedig a kiírásnak megfelelő kongresszusi központot kell kialakítania, majd üzemeltetnie. A további működtetésből az állam nem kér részesedést.

A tárgyalások október közepéig, a vagyonkezelői szerződés aláírásáig folytatódnak, ehhez a döntőbizottság számos turisztikai, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételt szabott. Ennek ellenére a részletes szakmai konzultációk során esetleg még elcsúszhat az üzemeltetői szerződés aláírása, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!