2p

A Samsung és a T-Mobile lettek a magyar Music Television első szponzorai. Az október elsején induló, világhírű zenecsatorna hazai verzióján a nemzetközi produkciók mellett saját gyártású műsorok is lesznek. Az egyik első saját gyártású műsor, a csatorna igen rendhagyó műsorvezető castingját bemutató Felhajtás lesz.

A Felhajtás - mely egy reality show jellegű műsor lesz - szponzorációjáról már meg is állapodott az MTV Networks Magyarország a T-Mobile-lal és Samsung Mobile-lal, áll a társaság közleményében.

A három héten keresztül adásba kerülő részekből megtudhatjuk, hogy milyen próbatételeken mentek keresztül az MTV kiválasztott műsorvezetői, és azt is, hogy kik azok, akik kiestek. A műsorban maguk a jelöltek által forgatott amatőr filmek kerülnek képernyőre, melyek így hitelesebbek lesznek a célcsoport szemében.

"Az MTV a fiatalokon belül a leginkább progresszív és trendsetter "early adopter" célcsoportot célozza meg. Ez egy rendkívül értékes célcsoport, amely iránt nagyon sok hirdetőnk érdeklődik" - mondta Málnay B. Levente, az MTV Networks Magyarország vezérigazgatója.

A legértékesebb média márka

A Business Week üzleti hetilap minden évben összeállít egy brand listát a márkaértékek alapján. 2007-ben nyolcadik egymást követő évben ismét az MTV lett a világ legértékesebb média márkája. A világ összes brandje között az MTV az 52. helyet szerezte meg, így a márkaérték 2006-hoz képest négy százalékkal 6,9 milliárd dollárra nőtt.

Ahogy az elmúlt években, idén is a Coca-Coca szerezte meg az előkelő első helyet, ismételten megelőzve ezzel a Microsoftot és az IBM-et.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!