1p

A világ legnagyobb technológiai vállalata ma megkapta az Európai Bizottság engedélyét, hogy megvegye a svéd Telelogic céget, mely üzleti szoftvereket gyárt - számolt be róla a Reuters. Az IBM 941,1 millió dollárt fizet a cégért, az üzletet trösztellenes szempontból vizsgálta a Bizottság.

A Telelogic megvételével az IBM fejleszti termékpalettáját; a svéd cég elsősorban harcászati radarok és fékrendszerek gyártásával és tesztelésével foglalkozik. A készülő termékekhez közösen gyártja majd a szoftvereket a két vállalat.

Az Európai Bizottság döntésében kiemelte, hogy az IBM és a Telelogic termékei nem versenytársai egymásnak, nem helyettesíthetők egymással. A döntés szerint a két cég más-más célcsoportra fókuszál a gyártáskor. Ez azért fontos, mert így nem uralhatják egy-egy termék piacát, nem emelhetik meg önkényesen az áraikat.

A Telelogic központja Malmöben van, jelenleg 1 100 embert foglalkoztat a társaság, mely már nyitott egy amerikai bázist is az elmúlt években.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!