2p

Az AvtoVAZ a francia résztulajdonos megbízásából az IzsAvto gyárba 2-4 év alatt mintegy hétmilliárd rubelt fektet be, és ez idő alatt évi 300 ezer kocsi előállítására alkalmas kapacitásra fejleszti azt a gyárat, amelyben 1966-tól a Moszkvicsok készültek.

A tervek szerint a gyárban a jövőben Lada, Nissan és Renault márkájú kocsikat szerelnek össze. Először a Lada Szamara szerelését helyezik át Izsevszkbe, és 2013-14-ben kezdődik meg a Renault és Nissan kocsik összeszerelése.

Az IzsAvto 2009 tavaszától részleges munkaidőben dolgozott csak, és amikor teljesen leállt a termelés, nem tudta már teljesíteni az AvtoVAZ-nak szóló szállításokat. A cég adósságállománya elérte a 13 milliárd rubelt, s ebből 6 milliárdot az előző vezetés vitt ki különféle társult és offshore cégekbe.

German Gref, az ügyletet finanszítozó Szberbank elnöke azt mondta, a bank az AvtoVAZ-t választotta zártkörű tenderen az IzsAvto stratégiai partnerének, noha tárgyalásokat folytatott a koreai KIA céggel is. Hozzátette azonban, hogy a KIA igen komoly ajánlatot tett, s nem fogja kár érni, tenni fognak neki egy alternatív ajánlatot.

Az IzsAvto gyárban készültek egyebek között a Moszkvicsok 1966-tól, s 2005-től Kiákat is gyártottak ott. A válság következtében tavaly tavasszal leállt és csődbe ment a gyár, elbocsátották a dolgozók 90 százalékát, mintegy 5000 embert, s csak az idén tavasszal kezdett lassan új élet költözni a cégbe.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!