2p

Veszélybe került a Pannon Baromfi működése, miután a társaságnak finanszírozó bankok meggondolták magukat, és jelentős összegeket emeltek le a vállalat számlájáról. A Pannon Baromfi német tulajdonosa félmilliárd forintot fordított a gondok enyhítésére, számol be a Napi Gazdaság.

Vécsei László, a társaság ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a német kisebbségi tulajdonos, az OSI International GmbH kétmillió eurós, csaknem 500 millió forintos keretet biztosított a cégnek zárt konstrukciós élőcsirke-felvásárlás finanszírozására - Magyarországon az ágazatban egyedülálló módon nyolcnapos fizetési határidővel. Erre azért volt szükség, mert a finanszírozó bankok váratlanul megvonták a bizalmat a Pannon Baromfitól, és jelentős összegeket emeltek le a cég számlájáról.

Az összesen félmilliárd forintos forráselvonás "áldozata" lett az a 165 millió forint is, amit az OSI azért utalt át a cégnek, mert a bankok előzetesen kinyilvánították, hogy a tulajdonosok által készített reorganizációs program kapcsán hajlandóak felülvizsgálni a hitelek átütemezését.

Miután azonban az ügyvezető a hitelt a bérekre kérte, beindult a banki torpedó és egymással egyeztetve több pénzintézet is felmondta a cég hiteleit, s elzárkóztak a reorganizációhoz ígért 300 millió forint pluszhitel folyósításától. Tették mindezt annak ellenére, hogy társaság eddig mindig időben fizetett - állítja Vécsei László, hozzátéve: júniusban már hetente törlesztették a hiteleket, ami alapjaiban rendítette meg a társaság likviditási helyzetét, írja a Napi gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!